A kollégák fanyar csípkelődései Özv. Szekeresné Torzsa Mária kitartó erőfeszítései folytán hamar együttérzésbe váltottak, így azok végül már arra is hajlandóak voltak, hogy Kalácska Jánost vasalódeszkástul vigyék át a babóti fatelep külső udvarára. Hamar kiderült azonban, hogy a deszka mozdíthatatlan, mert az öreg Torzsa, a múlt héten leszögellte, hogy azon tartsa majd a tavaszi kankalint, amit köhögéscsillapítónak is használt.

A Csornai Főkapitányságról Huzal T. Árpád hivatásos állományú rendőr érkezett a helyszínre, hófehér háromajtós Lada “szamarával”. Az utat negyven perc alatt tette meg, mert Farád után sürgős bélproblémái miatt kényszerpihenőt tartott, de ezt nem vette jegyzőkönyvbe.

-Mért nem tetszik szépen hazamenni? – kérdezte Huzal T. kevéssé hivatalosan.

-Egy tapodtat sem – válaszolta Kalácska még mindig az alacsony extrakttartalmú asztali bor hatása alatt, amit a fészerben ivott meg, mielőtt átjött volna Szekeresné Torzsa Máriához, majd hozzátette – nem, amíg nem mondja, hogy szeret!

Ez ment egy óráig, közben Huzal T. húsz percre hivatalosra váltott, majd vissza. A kollégák közben Sz-né Torzsa Máriát győzködték.

-Az Isten szerelmére, mondja neki, hogy szereti, majd holnap visszavonja!

-Az nem úgy van – mondta Sz-né – azt én csak a Szekeresnek mondtam. Úgy nyugodjon a sírban, hogy csak neki mondtam el. 

A szomszédok bólogattak, az özvegy tiszteletnek örvendett, így végképp nem értették mit keres Kalácska a vasalódeszkán. 

-Ki hallott már ilyet – hördült fel az egyik.

-A vén kecske még nyalná a sót, mi a véleménye? – kérdezte a másik.

-Nekem semmi kérem. Én csak itt állok.

-Mi baja volt a Szekeresnek?

-Fekély. Azt mondják.

-Jól figyeljen. Halottról csak jót vagy semmit – vágott közbe egy harmadik.

-Nézze kérem, én csak megjegyeztem, hogy fekélye volt. Azt csak szabad!

-Maga dolga.

A jegyzőkönyvben aznap este ez állt: “Kalácska János 67 éves nyugalmazott asztalosmester 18 óra 57 perckor hátfájásra panaszkodva önként szállt le a vasalódeszkáról.”

A dolgot ezzel lezártnak tekintem – sóhajtott T. Huzal. Majd visszaült és apró betűvel a ügyirat végére írta: “Köszönjük a babóti lakosok támogatását.”